Mesék kutyákról

Sziasztok!

Itt elsősorban Stella kalandjairól olvashattok, mert kalandokban van része bőven.

Ha kíváncsiak vagytok rá, olvassátok meséit. Már 2 éves, de már ennyi idő alatt is rengeteg érdekes, félelmetes, izgalmas na és vicces dolog történt vele.

Kalandjait Ő maga meséli el nektek:)

De időrendben haladunk a meséivel is. Ezen a képen még nagyon kicsi, csak két napja került új otthonába.

 

 ...............................................................................................................................................................

Az első mese

A Mikulás ajándéka

 

Október 17-e volt, azt mondják egész nap esett az eső. Szomorú, őszi nap lett volna, ha nem jöttem volna én, de jöttem. Jöttem, láttam, győztem… Na persze minderről semmit sem tudtam, de Anyu elmesélte, akinek meg a Másikanyu mesélte, Másikanyunak meg Újanyu. De őt nem Újanyunak hívom, hanem Mamámak. Stella mamának, mert Stella én vagyok.

 

Szóval ezen az estén születtem meg én hét testvérkémmel. Na persze én voltam a hetedik!!! De nem a legkisebb! Nagyon jó volt együtt. Mindig oda lehetett bújni Anyuhoz. Sokat játszottam a tesókkal is, csakhát figyelnem kellett ám, nehogy összenyomjanak. Mert ők is Anyuhoz akartak bújni, de én még jobban!

 Aztán egyszercsak Másikanyu beengedett hozzánk más embereket. Kedvesek voltak, csak fura szaguk volt. Megsimogattak bennünket. Többen is voltak. Aztán aludtam kettőt vagy hármat, na jó, nem tudom hányat, mert egy pici kutyától igazán nem várható el, hogy számoljon, főleg jól… Aztán visszajöttek, és elvitték az egyik tesóm. Aztán még aznap másik két tesómat. Anyu azt mondta, már nagyok vagyunk, mindenki máshol fog lakni, és ha nagyon jók leszünk, akkor nagyon fognak szeretni bennünket. Annyira, mint Ő meg Másikanyu. Én nagyon féltem, hogy mi lesz, ha nem leszek elég jó. Ha engem senki sem akar elvinni. Többen is megsimogattak, de vajon kiválasztott valaki engem? Kár hogy nem mondta Anyu előbb, akkor nagyon-nagyon jó lettem volna, amikor megnéztek bennünket. Mi van, ha éppen rossz voltam? És ha aludtam? Vajon csóváltam a farkam?

 

És akkor megjöttek!!! Éreztem, hogy értem jönnek. Annyira izgatott voltam, hogy kicsit be is pisiltem, de szerintem nem vették észre. Mondta Anyu, hogy jó legyek és egy kicsit meg  is harapta a nyakam. Úgy láttam nagyon büszke rám, de azért szomorú is. Aztán Másikanyu megfogott, betakart a sárga pulóverébe és odaadott Újanyunak. Újanyunak jó szaga volt, és jó meleg is volt. Beült velem egy autóba és elvitt magával. És elkezdődött az új életem.

 

Azt hittem, most már csak ketten leszünk, Újanyu meg én. De nem így történt. Egy igazi családba kerültem igazi családtagként. Úgy örültek nekem, hogy már nem is féltem, hogy nem fognak szeretni. Mindenki körbeállt, simogatott. Egyszeribe saját ágyam is lett. Meg saját játékom, ami csak az enyém! De Másikanyu sárga pulóveréről semmiért sem mondok le!!!

 

 

És tudjátok mi volt még??? Hullott a hó. Nem szomorú őszi idő, mint mikor megszülettem, hanem  vidáman szálltak a hópelyhek. És aznap jött a Mikulás. És engem hozott ajándékba. Vagy nekem hozta ajándékba Újanyuékat, azaz Stellamamát, mert Stella én vagyok, Újanyu pedig a mamám.



..........................................................................................................................................................

 

Névadó
 

Nem tudom Ti hogy vagytok ezzel, de szerintem a Gazdijaink néha túl sokáig tart, míg kitalálják a nevünket. Persze azt gondolják, hogy Ők adnak nevet nekünk. Butaság!!! Neve mindenkinek van, csak ki kell találni mi az. Én például hiába mutatkoztam be illendően a leendő gazdijaimnak, láttam rajtuk, hogy egy kukkot sem értenek kutyáulL.

 

Így aztán megkezdődött a névadó. Mindenféle neveket mondtak nekem, és próbálták, illik-e hozzám. Mondhatom nagyon unalmas volt!!! Jaj ezek a kétlábúak!!! Hogy mikkel próbálkoztak?

 

-          Füles – naná, hogy oda sem figyeltem! Szamárnak nézek ki, vagy mi?

-          Füli – na jó, kevésbé szamaras, de most mindenkinek tudni kell, hogy egy kicsit nagy a fülem? Én meg majd úgy hívom őket, hogy Nagyorr vagy Kopaszfej!

-          Spuri – na ez legalább jól hangzott, csak nem tudtam mit jelent. Ők se nagyon. Mamim szerint, hogy elhúzza valaki a csíkot, Papim szerint nincs is ilyen szó, én meg nem értem, de mindegy, úgyse úgy hívnak.

-          Eb, Kutya – na jó, akkor már eléggé kezdték feladni…

-          Titi, Tutu – jó hogy nem zizi, lassan belezizzenek én is. Már az interneten is nevet kerestek.

 

Próbáltam irányítani őket, direkt rájuk sem néztem, értsék már meg, hogy nem ez a nevem. Máskor meg idegesen ugattam, hogy STELLA vagyok, de nem értettékL Így aztán az első napokban nem is volt nevem.

 

Aztán gazdijaim úgy döntöttek, nekifutnak mégegyszer, mert olyan nincs, hogy egy kutyának nincs neve. Akkor jött az ötlet:

-          Stixi – a Mamám ki se tudta mondani, mindig Sixti lett belőle. Amúgy nem volt olyan rossz név, de hát ha engem máshogy hívnak.

 

Kénytelen voltam a kezembe, azaz mancsomba venni az irányítást. Szerencsére a néhány nap alatt, mióta új helyemen laktam, már felfedeztem ezt-azt. Például a széklábak finomak, de csak rágcsálni jó. Viszont az a színes izé a falon, tapétának hívják, na az finom. Ráadásul, ha ügyesen fogom meg a fogammal, akkor olyan nagyot tudok letépni belőle, hogy elbújhatok alatta.

 

Szóval felfedeztem a konyhát is, és találtam egy olyan helyet, ahol üres üvegek vannak, és nagyon jól lehet gurítani őket. Ha pedig meglököm valamelyiket, akkor több is eldől, és annak irtó jó hangja van. Nagyon jó játék. És akkor észrevettem egy üveget, amire az én nevem volt írva.

 

Végre megvolt a megoldás. Addig-addig játszottam, gurítgattam az üveget, míg felfigyeltek rá, és elolvasták róla a nevem. Egyből elkezdtem csóválni a farkam, hogy megvan, végre eltaláltátok, Stella vagyok!!! Utána aztán nagyon figyeltem, ahányszor csak mondták a nevem, mindig farkcsóválva odasiettem, nehogy új neveket találjanak ki.

 

......................................................................................

Mókusvadászat

  

Stella meglátta a mókust. Nem egy mókust, hanem a Mókust.  A földön eszegetett. Rohant, hogy elkapja. Mókus viszont néhány rövid kör után felszalad a fára.

Stella leült a fa tövébe és várt. Én türelmes vagyok, akár holnapig is itt tudok ülni, Te viszont éhes vagy, előbb-utóbb úgyis lejössz a fáról. És várt türelmesen...   

Mókus ült fenn a fán és nézett le Stellára. Aztán egyszer csak gondolt egyet és átugrott a másik fára, onnan pedig a következőre és eltünt... Stella méltatlenkodva morgott majd elballagott..

Ezt nem hagyhatom, gondolta Stella. Mókus túljárt az eszemen:(Összehívta a kutyabarátait és megvitatták az esetet. Kiderült, hogy a többi mókus is hasonlóan viselkedik az erdőben. Így aztán rövid tanakodás után meghozták az erdő új törvényét: a mókusoknak tilos átugrani egyik fáról a másikra. Aztán úgy döntöttek, hogy ez túl szigorú, ezért tettek egy kitételt: amennyiben a mókusok 100 méteres körzetében nincs kutya, továbbra is ugrálhatnak. Így aztán nagyon elégedettek voltak magukkal és ki-ki ment a dolgára...

 

Aztán másnap megismétlődött az eset, Stella üldözött egy mókust, és az felszalad a fára. Stella ült a fa alatt, hogy kiéheztesse a mókust. De a mókus megintcsak átugrott egy másik fára és eltűnt...

 Stella gondolkodóba esett, majd rövid töprengés után úgy döntött, legközelebb a mókusokat is meghívja a gyűlésre... Jelenleg a szervezésen dolgozik...

 ... és addig is minden nap megkergeti a mókusokat...