Mesék cicákról

Az első cicás mese

Toni cica kalandjai

1. rész

 

 Hogy honnan kerültem abba a konyhába, már magam sem tudom igazán. Át voltam fázva, reszkettem, mint a nyárfalevél - nem mintha meg tudtam volna különböztetni a nyárfát bármelyik másik fától, de így mondják - és még nagyon pici voltam. Nem tudom Anyu hova lett, nem is emlékszem rá, csak mentem, mentem, és éhes voltam, és fáztam… Lehet hogy elszöktem? Vagy eltévedtem?

 

 Egyszer csak ott találtam magam egy résnyire nyitott ajtó előtt, ahonnan jó meleg jött ki. Összeszedtem minden bátorságom és belopakodtam. Szerencsére nem látott meg senki. Lefeküdtem a meleg kályha elé, összegömbölyödtem amilyen picire csak tudtam, hogy észre ne vegyenek és elaludtam.

 

Arra ébredtem, hogy valami vagy valaki hozzámér. Nem mertem kinyitni a szemem, mert mi van, ha egy óriás kutya nyalogat, mielőtt bekap? Vagy ha az óriás Karampusz? A Karampusszal még nem találkoztam, de azt biztosan tudom, hogy óriási és bekapja a pici cicákat. Tehát addig jó, míg nem látom. Úgyhogy jobb, ha ki sem nyitom a szemem, mert ez biztos a Karampusz lesz. Jaj, Anyu, segíts!!! Ijedtemben elnyávogtam magam. Na nem nagyon, épp csak egy picit. De erre a Karampusz, - mert egyre biztosabb voltam benne, hogy Ő az – felemelt. Tudtam, hogy végem! Éreztem a leheletét az arcomon. Most fog felfalni!!! Még levegőt sem vettem. Úgy csináltam, mintha nem is élnék. De a Karampusz nem evett meg, hanem letett vissza a kályha elé és betakargatott egy meleg ruhával.

 

Na ezt megúsztam. Biztosan nem éhes még, és csak később kerít sort rám. Mozdulatlanul feküdtem, aztán óvatosan kinyitottam a szemem. Nem láttam semmi veszélyeset. Elhatároztam, hogy egy kicsit még mozdulatlanul fekszem és utána kiszökök. De a félelemtől, fáradtságtól, na meg a meleg takaró miatt újra csak elaludtam.

 

Egy kis kosárban ébredtem még mindig betakargatva. Valaki simogatott és finom tej illatot éreztem. Lehet, hogy mégsem a Karampusz? Nagyon éhes voltam, egy életem egy halálom, kinyitottam a szemem és megláttam a tálkát, benne a tejecskével. Odaszaladtam és el kezdtem lefetyelni. És akkor odajött a Nemkarampusz, mert a Karampuszek nem adnak finom tejet a pici cickáknak, és simogatni kezdett. Jó illatú volt a keze, mint a tejnek. És nem evett meg. Se akkor, sem máskor.

 

Rámnézett és azt mondta: Szia Cicus! Mi lenne, ha itt maradnál velem? Jól megleszünk, majd meglátod. És hogy fognak örülni neked az unokáim!!! Alig várom, hogy lássanak. És így kerültem Peti és Tomi Nagymamájához, aki nem a Karampusz az biztos!!!

 

Hogy akkor ki a Karampusz? Legközelebb elmesélem. Mert ez csak az első kalandom.

........................................................................................

 

Toni cica kalandjai

2. rész

 

A Karampusz

Hogy ki is a a Karampusz? Azt ígértem elmesélem nektek.

Kevés dolgora emlékszem mielőtt Ica mamához kerületem (Ő az én Gazdim!!!), de a Krampuszt nem felejtem el!!!.

Fent voltam a padláson és nagyon fáztam, meg éhes is voltam. Anyut meg nem találtam, vagyis nem volt ott, ahol én voltam. Lehet, hogy én kóboroltam el és nem találtam vissza?

Összeszedtem magam és elhatároztam, hogy megkeresem. Kibújtam a rongyok közül és óvatosan körülnéztem. Halk beszélgetést hallottam. De jó, itt az Anyu – gondoltam. De nem az Ő hangja volt. Halkan közelebb mentem és két kis szürke cicát láttam, akkorák voltak  mint én, azaz picik.  De sokkal bátrabbak! Odamentem és megkérdeztem, nem látták-e az Anyukám. Azt mondták nem, de vigyázzak, mert a Karampusz viszont erre settenkedik. Ők ugyan nem félnek tőle, mert nagyok és erősek, de az ilyen pici, magányos cicusok, mint én, védtelenek.

Fogvacogva kérdeztem, milyen a Karampusz. És akkor elmesélték:

A Karampusz éjszaka jár a holdfényben. A háztetőkön mászkál, hosszú farka van, ijesztő piros szeme és fekete, mint az éjszaka!!! Nagyon halkan tud járni, csak akkor veszed észre, amikor már ott áll mögötted, és nyitja a száját, hogy bekapjon. Szerencsére egy évben csak egyszer jön el, december 5-én, azaz ma éjszaka. Nagyon félelmetes.

Hát meghiszem azt!!! Eddig is féltem, de most aztán mégjobban. Úgy döntöttem a két bátor cicával maradok, akkor biztos nem mer bántani.

Lementünk a padlásról, mert nagyon éhesek voltunk, hogy valami ennivalót kerestünk. Az utcán kóboroltunk, amikor egyszercsak mély dörmögő hangot hallottunk:

-          na, krampuszkáim, megérkeztünk. Segítsetek kiválogatni az ajándékokat a gyerekeknek.

Halálra rémültem!!! Krampusz vagy Karampusz? Nem mindegy? Itt van és beletesz a zsákba. A félelemtől nem tudtam mozdulni, csak lapultam. A két bátor cicus meg nem volt sehol!!! Jaj, egyedül vagyok!!!

-          nicsak, egy cicus! – dörmögte a hang.

Nem fekete volt, hanem piros, és nagy fehér szakálla volt. Lehajolt és felemelt. Megsimogatott.

-          Krampuszkám, menj csak be a házba, biztosan készítettek ki nekem meleg tejecskét és sütit a gyerekek. Hozd csak ki a tejecskét.

Nem fekete volt, hanem piros, és nagy fehér szakálla volt. Lehajolt és felemelt. Megsimogatott.

-          Krampuszkám, menj csak be a házba, biztosan készítettek ki nekem meleg tejecskét és sütit a gyerekek. Hozd csak ki a tejecskét.

 

Azzal az egyik krampusz ,-  tényleg fekete volt, nagy hosszú farka is volt, csak az arca volt inkább mókás mint félelmetes, - bement és kihozott nekem egy tál meleg tejet.

 

Nagyon féltem, de úgy döntöttem, mielőtt megesz a Karampusz vagy Krampusz, én bizony megiszom a tejecskét. Elkezdtem lefetyelni, a piros ruhás ember meg két krampusza pedig mindenféle játékokat vitt be a házba.

De én bizony nem vártam meg amíg kijönnek! Megittam a tejet és elszaladtam.

Pedig milyen kár, hogy nem voltam bátrabb. Később, amikor már nagy és okos cica lettem, megtudtam, hogy a Mikulással találkoztam és két segítőjével, akik nem Karampuszok, hanem krampuszok, és senkit sem bántanak.